Quantcast
Channel: Magyar Nő Magazin » fizetés
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Megoldatlan kérdések az iskolai hittanórák megszervezésével kapcsolatosan

0
0

 

 

 

 

 

 

 

 

Másfél éve húzódik a hittanoktatással kapcsolatos kérdések megoldása – mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Erdő Péter ismertetése szerint a testvéregyházakkal együtt már másfél évvel ezelőtt pontosan szóvá tették észrevételeiket. Ez az idő mostanáig nem volt elegendő arra, hogy egy jogszabályban meghatározzák a kötelező csoportlétszámot, amire óradíjat számolnak, vagy eldöntsék azt, hogy a nyári vakáció idejére kapnak-e fizetést legalább a főállású hittanárok, ahogy a világi erkölcstant tanító kollégáik ezt megkapják.

Mi állhat a bizonytalanság hátterében? A szülőkkel a nevelő intézmények tanárai tartanak napi kapcsolatot. Leginkább az iskolákban lehet felmérni, a hittan oktatásra van-e igény. Nyilvánvaló, hogy aki eddig iskolai foglalkozásokon kívül is járt hittan órákra, ezután is a megszokott helyre fog járni. Akik pedig mindenképpen szeretnének az oktatáson részt venni, feltehetően nem tesznek ki egy-egy csoportlétszámot.

 

Erdő Péter ismertetése szerint a testvéregyházakkal együtt már másfél évvel ezelőtt pontosan szóvá tették észrevételeiket. Ez az idő mostanáig nem volt elegendő arra, hogy egy jogszabályban meghatározzák a kötelező csoportlétszámot, amire óradíjat számolnak, vagy eldöntsék azt, hogy a nyári vakáció idejére kapnak-e fizetést legalább a főállású hittanárok, ahogy a világi erkölcstant tanító kollégáik ezt megkapják.

Úgy fogalmazott: elterjedt az a téves kép, hogy kötelező a hitoktatás, holott éppen ellenkezőleg, Magyarországon a kötelező civil erkölcstan oktatását vezettek be, és csak aki külön jelentkezik felekezeti hittanra, annak van ez a lehetőség.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iskolai hittanoktatás mostani formáját, szervezeti megoldását nem kérték. „Nem tudjuk, hogy ez számunkra előnyösebb lesz-e az eddigieknél –  tette hozzá.

Elmondta még, hogy az egyházi fenntartású óvodák, iskolák finanszírozási módja sem megoldott, noha ennek rendezését is másfél éve sürgetik. Még mindig újabb és újabb változtatások hangzanak el ebben a témában, annak ellenére, hogy nyár elején az egyházak szakmai képviselői a minisztériumi tisztviselőkkel való egyeztetésben eljutottak ahhoz a formulához, amely elfogadható lett volna minden fél számára – jegyezte meg.

Ehhez képest a nyár folyamán újabb és újabb ötletek jelentek meg, és mindmáig nem világos a finanszírozás módja. Szerinte az egyházak részéről „bizonyos idegesség figyelhető meg”, amelynek az az oka, hogy az egyházak köznevelési intézményeinek működési költségei sokszorosan meghaladják az egyházaknak az egyébként rendelkezésre álló teljes költségvetését. Ezért nagyon fontos, hogy időben és világosan meghatározzák a finanszírozás folyamatát.

 

Címlapfotó: Népszabadság

(Forrás: KDNP)

magyarno.com

(Visited 74 times, 1 megtekintés ma)

Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Latest Images